Adta: „Pécsi Zoltán” fn. tmb.
Vette: Horváth Tibor r.szds.
Idő: 1984. november 19.
Hely: „Zuglói” fn. „T” lakás

Tárgy: Galántai György

J E L E N T É S

„Ismerősöm f. hó 7-én 21.15 és 22.45 között látogatást tett Galántai György festő és szobrászművész, az „Art Pool” gyűjtemény alapítója lakásán. A látogatásra több korábbi személyes megbeszélés, illetve telefonbeszélgetés alapján került sor. Már hosszabb ideje tervezték, de időpontját nem tudták pontosan kitűzni. Végül telefonon a megelőző héten egyeztették a 7-i estét, amelyet Galántai kért.

A Frankel Leó úti lakás-műterembe belépve első pillantásra a „Planum” fesztivál hatalmas plakátja tűnt fel és a beszélgetés első szakaszához is elsősorban erről a rendezvénysorozatról esett szó. Galántai igyekezett nagyon szerényen beállítani saját szerepét a rendezvény kigondolásában és megvalósításában. Az elhangzott részletekből azonban világosan kitűnt, hogy Galántai a Planum fesztivál egyik fő szervezője és fontos szerepe van a fesztiválon belüli képzőművészeti, illetve videó-bemutatók megszervezésében. A plakáton egy hatalmas rovar – valószínűleg sáska – látható.

(Ez a kép már a látogatást megelőző telefonbeszélgetés alkalmával okozott bizonyos félreértést. Ismerősöm burkoltan utalt a plakátra, amelyet már hetekkel előbb több példányban látni lehetett Budapest-szerte, például színházi jegyirodák előtt (Népköztársaság útja, Moszkva tér), valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának V. ker. Pesti Barnabás utcai épületében. Galántai azonban a telefon során félreértette ismerősöm célzását, és szóba hozta Sáska Géza tudományos kutatót (aki többek között a Bélyegpályázat kapcsán működött közre Galántai kezdeményezéseiben, de akit – mint a neveléstudományban dolgozó kutatót – ismerősöm máshonnan is jól ismer). Galántai azt hitte, hogy ismerősöm Sáskától hallott a PLANUM fesztiválról, noha valójában ismerősöm az utóbbi hónapokban egyáltalán nem találkozott Sáska Gézával.)

A plakáton található – rendkívül feltűnő, a figyelmet magára vonó – rovar Galántai szerint Forgács Péternek az ötlete volt. Forgács valószínűleg a fesztivál legelső kezdeményezője és fő mozgatója, a plakáton mint „fesztiválkoordinátor” szerepel. Galántai emlékeztetett arra, hogy maga a jelkép saját korábbi „csoportos” pályázataival függ össze. Ezt a rovarábrázolást ugyanis Forgács már egy vagy több alkalommal igénybe vette a Galántai által kiírt „pecsétpályázaton”. (Most a plakát tervezésekor ismét ehhez az ábrázoláshoz fordult.) Galántai szerint a rovarnak a figyelmet magára vonó szerepen kívül különösebb jelentése nincs. Hozzátette azonban, hogy ha tényleg sáskát ábrázol a kép, akkor „esetleg azt jelenti, hogy ez a fesztivál mindent felfal, megeszik, az egész avantgárd képzőművészetet). Ez a megjegyzés nem esik messze a valóságtól. A PLANUM fesztivált a plakát és propaganda zenei fesztiválnak állította be. Ebből annyi helytálló, hogy sok hazai és külföldi (Jirvi Stivin, Michael Fahres, Remko Scha, Frederic Rzewski – igen neves amerikai zeneszerző –, Chris Newman stb.) zenész részvételét tervezték.

A fesztiválnak azonban a kevésbé reklámozott, de élesebb, tudatosan az „underground” művészekre, az „ellenzéki” gondolkodású grafikusokra, filmesekre, videósokra koncentráló része legalább ennyire jól szervezett volt. A plakátról és Galántai magyarázataiból kitűnt, hogy a tervezett kiállításon szereplésre kérték fel például Erdély Miklóst, Maurer Dórát, Vető Jánost, „Zuzu”-t, Baranyai Andrást, Birkás Ákost. Nem hiányoztak a korábban meghalt hírhedt, szadista „művész”, Hajas Tibor „alkotásai” sem. Még inkább az „ellenzékkel” szimpatizáló művészekből áll a videó-bemutatók szerzői névsora. Itt megtaláljuk Szirtes Jánost, Hencze Tamást, Legéndy Pétert, Tóth Endrét, Dobos Gábort és magát Forgács Pétert. Galántai mind a két névsorban szerepel, és szóban is megerősítette, hogy képzőművészeti jellegű munkával és filmmel egyaránt közre kíván működni.
(Sőt háromszoros résztvevő, mert a zenei bemutatókhoz is kölcsön adott anyagokat az Art Pool egyre gyarapodó hangszalag-, illetve magnókazetta-tárából.) A PLANUM fesztivál megszervezésében részt vettek az „avantgárd” képzőművészet olyan nevesebb alakjai, mint Beke László és Gyetvai Ágnes.

Galántai különböző szervezési jellegű részletekről is beszámolt. Elmondta, hogy az Almássy téri Szabadidőközpontban lesz a PLANUM fesztivál minden rendezvénye. Naponta különféle videó, film, illetve hangverseny-bemutatók váltják egymást. Belépőket azonban egy-egy napra csak egyet adnak ki (tehát a rendezvényekre külön-külön nem lehet jegyet váltani, hanem egy nap rendezvényeire együtt). Ezeket a napi belépőket nem kevesebb, mint 100 forintos minimális áron hozzák forgalomba (lehetséges, hogy ennél drágább jegyek is voltak). A fesztivál szervezői egyáltalán nem kívánták „titokban tartani” az ügyet. A korábbi avantgárd megmozdulásoktól – különösen a csoportos rendezvényektől – eltérően óriási hírverést csaptak. Nem riadtak vissza attól sem, hogy sajtóértekezleten ismertessék néhány nappal a fesztivál előtt a rendezvényeket. (Nem ismeretes, hogy hány újságíró jelent meg.) Galántai szerint ennek az volt a magyarázata, hogy így igyekeztek „megelőzni” az esetleges betiltást, korlátozást; de legalább ennyire valószínű, hogy anyagi, bevételi okokból igyekeztek a szervezők minél nagyobb közönséget toborozni.

Galántai magukról a rendezvényekről még nem számolhatott be, mert azok a látogatás utáni napokban kezdődtek meg.

Szó esett – az ismerősöm által több mint másfél év óta ígért és most Galántainak átadott kéziratok, versek kapcsán – a sokszorosítás problémáiról. Galántai, úgy látszik, most látta elérkezettnek az időt, hogy – jó néhány hónap elmúltával – beszámoljon az Országos Vezetőképző Központban annak idején lezajlott rendőrségi intézkedésről. Erről eddig ilyen összefüggően, részletesen sohasem beszélt. Elmondta, hogy az „Art Pool Letter” (rövidítve „A–L”-ként is ismeretes) legtöbb számát az OVK székházbeli sokszorosító műhely nagy teljesítményű xeroxgépén másolták. A másoló szakmunkásokkal – különösen egy „János” nevű férfival – jó kapcsolatot épített ki. A lemásolt anyag nem kis mennyiséget képviselt: Galántai kezével mutatta, hogy egy-egy alkalommal méter magasságú másolathalmazt kellett elhoznia a műhelyből, hatalmas sporttáskákba, bőröndökbe csomagolva. Jó néhányszor találkozott különféle nyomdai vezetőkkel, műhelyfőnökökkel, de tulajdonképpen nem a nyomtatott anyagon „bukott le”. Galántai a „lebukás” részleteit a következőképpen mesélte el. Egy alkalommal ugyancsak az épületen belül, de valamelyik magasabb emeleten dolgozó gépírónő készítette el IBM Composer szedő-írógépen a sokszorosítandó anyagot. (Tehát nemcsak a másolás, hanem a másolandó alapanyag, az őspéldány is az OVK székházban készült.) A gépírónőt meglátogatva Galántai még valamit hozzá akart fűzni az éppen elkészült anyaghoz, és utánament a gépírónőnek a sokszorosító műhelybe. Ekkor váratlanul megpillantotta a nyomda főnökét. Ezt a férfit korábban már többször látta, de – ahogyan kifejezte magát – „most egyetlen nézésből világossá vált, hogy rosszindulatú tervei vannak, és le fogja buktatni”.
Galántai szidta magát, hogy nem kérte azonnal vissza a gépiratot: tény azonban, hogy a főnök megjelenésétől akkor nem ijedt meg annyira, hogy biztosra vegye a lebukást.
Ez lett a veszte, mert amikor másnap reggel visszament a gépírónőhöz, az már beszélni sem akart vele, kizavarta az épületből, és csak az utcán, néhány mondatban volt hajlandó közölni Galántaival, hogy „éjszaka ott volt irodájában a rendőrség”. Közölte azt is, hogy „mindent elvittek”, így a Galántai által állítólag már kifizetett, több mint 3000 Ft értékű munka kárba veszett.

Galántai elbeszéléséből kitűnt, hogy valójában nem tudja, mikor és milyen formában figyelt fel a rendőrség az illegális sokszorosításra. Inkább úgy tűnik, mintha Galántai azt tételezné fel: csak az említett „baklövés” után értesítette először a nyomda vezetője a rendőrséget. Ennek okáról a legkülönbözőbb – részben badar – feltételezései vannak. Galántai szerint a nyomda vezetője elsősorban azért jelentette fel őt és kérte a „lebukás” estéjén a rendőrség „azonnali intézkedését”, mert „bőven volt vaj a füle mögött”. Galántai elmondta, hogy számos alkalommal látott olyan anyagokat a sokszorosító műhelyben – ezen belül a xeroxgépen –, amelyeknek nyilvánvalóan semmi közük nincs az Országos Vezetőképző Központ hivatalos tevékenységéhez. Különféle pornográf anyagok mellett egy alkalommal megfigyelt egy nagy terjedelmű, angol nyelvű könyvet, amely popzenei sztárok életéről szólt. A több száz oldalas könyvet legalább 10–15 példányban lemásolták. Galántai nem kételkedik benne, hogy ez a nyomda vezetőjének illegális haszonszerző vállalkozása volt. (Tény, hogy az ilyen jellegű könyvekre a lemezlovasok körében és más érdeklődőknél nagy a kereslet, és egy-egy kötetet sok száz forintos áron el lehet adni.) Galántai szerint tehát a nyomda vezetője saját üzelmeit akarta fedezni azzal, hogy „ellenőrzést kért önmaga ellen a rendőrségtől”. A többi illegális anyagot nyilván idejében eltávolította, Galántaiét pedig megtalálták. (Ebben az értelmezésben jó néhány ellentmondás van. A legfeltűnőbb az, hogy Galántai maga is jól tudja, nem a nyomdában, hanem a gépírónő – az épület egészen más részén fekvő – irodájában, annak fiókjaiból vitte el a lefoglalt illegális anyagokat a rendőrség.)

Galántai hozzátette – „bizalmasan”, kérve ismerősömet, hogy erről másoknak ne beszéljen –, hogy ma már a Xerox műhelyre nem is lenne szüksége, mert sikerült másutt felfedeznie „új kapcsolatot”, ahol ugyanolyan nagy teljesítményű gép van. Az „Art Pool” kilencedik számának megjelenését tehát nem ez késlelteti, hanem a gépírás.

Galántai úgy gondolja, hogy az IBM Composer szedő-írógép által produkált minőség elengedhetetlen, és más, „kezdetlegesebb” – írógéppel leírt szöveget nem akar xeroxoztatni. (Tehát elsősorban a gépírónő „elvesztése” volt a kiadvány szempontjából kudarc Galántai számára.)

Mint mondotta, egyelőre nem is várható az „Art Pool Letter” újabb számának megjelenése – most inkább más dolgokkal foglalkozik.

Galántai lakásának épülete mellett, a lépcsőfeljáró mögött hatalmas szobor emelkedik, amelyet az elmúlt hónapokban helyezett ott el. A fémszobor egyike azoknak, amelyeket Győrben a művésztelepen készített. Betonba ágyazta be, így eltávolítása csak rendkívül nehézkesen volna végrehajtható. A szobor több emelet magas. Galántai ehhez azt a megjegyzést fűzte, hogy nincsen lehetősége szobrai köztéri elhelyezésére, sem más jobb megoldásra, így arra kényszerült, hogy ezen a szűk helyen – két tűzfal között – építse be a szobrot.

A beszélgetés a korábbi hasonló látogatásoknál rövidebben lezárult, mert Galántai nagy kimerültségére hivatkozott. A beszélgetésbe csak egy-két mondatra bekapcsolódó, egyébként másik helyiségben dolgozó Klaniczay Júlia szintén említette, hogy igen fáradtak, és a beszélgetést hamarabb fejezzék be. Galántai az ismerősömtől kapott anyagokat szívélyesen fogadta, és ígéretet tett rá, hogy elhelyezi az Art Pool gyűjteményben. Rövid szó esett a „Soros Foundation” Bizottság pályázatáról is, de Galántai ezzel kapcsolatban újdonságot nem mondott.

(A pályázatok elbírálásáról mindössze a „Heti Világgazdaság” című lapból értesült. A látogatás idején saját kezdeményezéseinek sorsáról új információja nem volt.)”

„Pécsi Zoltán”

Értékelés: „Pécsi Zoltán” fn. tmb. rendszeres feladatai közt szerepel Galántai György tevékenységéről, terveiről való információk szerzése.
A keletkezett információk részben ellenőrzöttek, meghatók (sic!), operatív szempontbók értékesek. Fontos adatok keletkeztek illegális sokszorosító tevékenységéről.

Intézkedés: Az adatokat pontosítjuk, kiegészítjük, és felhasználjuk nyomdai lehetőségek megszüntetése érdekében tervezett intézkedéseinkhez.

Feladat: A tmb. Solt Ottilia vonatkozásában kapott feladatot.

Budapest, 1984. november „ ”

Horváth Tibor r.szds.

Nytsz.: 4/5-1194.
K.: 4 pld-ban „M” dosszié
„Festő” do.
III/III-B-Alo.
Táj.vonal.
K.: HT/Hné

Galántai • Artpool