BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-4-b alosztály

SZIGORÚAN TITKOS!

Adta: „Pécsi Zoltán” fn. tmb.
Vette: Horváth Tibor r.szds.
Hely: Nyilvános
Idő: 1983. március 11.

Tárgy: Galántai György

J E L E N T É S

Ismerősöm f. hó 9-én az Országos Vezetőképző Központ (OVK) és más intézmények VIII. ker. Könyves Kálmán körút 48/52. sz. alatti irodaházának földszintjén találkozott Galántai Györggyel. A találkozás egy félreeső folyosón zajlott le, amely a körúti főbejárattól a Reguly Antal utcai „oldalon” lévő földszinti intézmények, így pl. a számítóközpont és az OVK sokszorosító üzem felé vezet. A meglepetés hatása alatt Galántai nyíltan elmondta, hogy a sokszorosító üzembe tart, s ott készítik majd az Art Pool Letter (AL) című új „folyóiratának” példányait. Megnevezte Hudák Jánost, aki a xerox-gép kezelője, sőt, hozzátette azt is, hogy ha ismerősömnek volna valamilyen „privát” sokszorosítani valója, forduljon ő is bizalommal Hudákhoz, mert el fogja végezni. Kijelentette, hogy a korábbi példányokat is itt másolták, xerox eljárással – sőt, az Art Pool Letter szöveganyagát is az épületben gépelte le egy gépíró, valamelyik magasabb emeleten, egy IBM szedőírógépen.”

Pécsi Zoltán sk.

Értékelés:

„Pécsi Zoltán” fn. tmb. megbízható, ellenőrzött operatív szempontból értékes információkat hozott Galántai nyomdai lehetőségeiről.

Az információ közlése – még ha a meglepetés hatása alatt is történt – „Pécsi”-ben való megbízását jelenti. Adataink szerint ezen nyomdai lehetőségéről „Pécsi”-n kívül senkinek nem beszélt.

A hálózat védelme érdekében le kell mondanunk nyomda ügyben tervezett szignalizációnk végrehajtásáról.


Intézkedés:

Az információt figyelembe vesszük a nyomdai lehetőség megszüntetése érdekében tervezett intézkedéseink végrehajtása során.


Feladat:

Feladatot a „szamizdat iroda” és a SZETA vonatkozásában kapott.

Budapest, 1983. március 22.

Horváth Tibor r.szds.

Nytsz.: 4/5-293.
K.: 4 pld
1 pld „M” do.
2 pld „Festő”
3 pld Táj.alo.
4 pld Táj.ti.

[„Pécsi Zoltán” bocsánatot kér]

[az olvasó / kutató figyelmébe]