BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-4-b alosztály

SZIGORÚAN TITKOS!

Adta: „Pécsi Zoltán” fn. tmb.
Vette: Horváth Tibor r. szds.
Hely: „Zuglói” fn. „T” lakás
Idő: 1980. november 18.

J E L E N T É S

„Folyó hó 17-én ismerősöm hosszabb beszélgetést folytatott Galántai Györggyel. Galántai elmondta, hogy a SZETA a képzőművészek körében nagyszabású pénzgyűjtő akciót tervez. Több mint 100 képzőművész ajánlott fel képeket, grafikákat, szobrokat. Ezeket részben aukció keretében árverésnek akarják alávetni, részben pedig kiállítás keretében adják el. A befolyt, jelentősnek ígérkező összegeket a művészek nem veszik fel, hanem a SZETA javára átadják.

Az akciót 22-23-ára, vagy az azt követő hétvégére (29-30-ára) tervezik. Galántai még nem ismeri pontos helyét, amely valószínűleg egy magánvilla lesz. Több száz vásárlóval számolnak.

A technikai nehézségeken túl (sok műtárgy, pl. Prutkay Péter 100 nyomatot ajánlott fel), a szervezők több nehézségtől tartanak. Felelősségre vonhatják őket a lakás rendeltetéssel ellenkező használatáért. Megindulhat az eljárás amiatt is, hogy adóköteles az értékesítés, és nem fizettek adót.

Galántai elmondotta, hogy a SZETA vezetői - köztük Nagy Bálint, Solt Otília - úgy vélik, hogy valós társadalmi igényt elégítenek ki. A SZETA szerint a hivatalos szervek képtelenek a „szegények”, az „elesettek” segélyezésével megoldani. Ennek szerintük a fő oka, hogy a hivatalos ideológiával „ellenkezik” annak a ténynek a bevallása, hogy széles rétegek „szegénységben” élnek. A SZETA szerint az államnak nincsen „bátorsága” bevallani, hogy ezeket a problémákat eddig képtelen volt megoldani.

Galántai szerint a mozgalom lényege nem a konkrét segélyezés. A lényeg az, hogy egy olyan célt lehetett találni, amelynek elérése érdekében egy nem hivatalos, „független” csoportosulás egymástól eltérő véleményt, nézetet valló embereket csoportba tömöríthet. Galántai fontosnak tartja, hogy a mozgalom jelentős „tömegeket” vonz, hogy az emberek nem szigetelődnek el, az „ellenzékiek” itt találkozhatnak egymással.”

„Pécsi Zoltán”

Értékelés: Operatív értékű, megbízható információt hozott a SZETA terveiről, elképzeléseiről.

Intézkedés: Az információt továbbítjuk - felhasználásra - a BM. III/III-4-a alosztályának, és közös intézkedésekre külön javaslatot készítünk.

Feladat: A „Pénzgyűjtő akció” időpontjának, helyének tisztázása esetén Galántai társaságában vegyen részt a rendezvényen. Ott Galántai és egyéb ismerősei segítségével ragadjon meg minden alkalmat, hogy a SZETA vezetőivel, aktív tagjaival ismeretséget kössön.

Budapest, 1980. november 19.

Horváth Tibor r. százados

Nytsz.: 4/5-872.
K.: 5 pld

[„Pécsi Zoltán” bocsánatot kér]

[az olvasó / kutató figyelmébe]