BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-4-b alosztály
SZIGORÚAN TITKOS!
K I V O N A T
„Victor” fn. tmb. jelentéséből
1984. január 12.
Ennek tudható be, hogy Galántai rövidesen pinceklubot fog nyitni a házukban lévő pincében.
Ismerősei körében ötletét számon tartják, feltehetően sokan fognak oda járni.
Galántainak egyébként január 27-én kezdődik egy kiállítása, Magyarország címmel az FMK-ban. Galántai négyszemközt elmondta, hogy több „érdekes” képet is kiállít, mint például Magyarország határát szöges-drótkerítéssel jelöli, másik képén a sarlót kiegyenesítve, Magyarország közepébe szúrva, a kalapács nyelét eltörve ábrázolja. Barátom véleménye szerint a fenti információkról nagyon kevesen tudhatnak.
Nytsz.: 4/5-79.
K.: 1 pld-ban („Festő” do.) kivonat