BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-4-b alosztály

SZIGORÚAN TITKOS!

Jávor Miklós r.őrnagy elvtársnak

BM III/III-4-b. alosztály vezetője!

H e l y b e n

Illetékességből, további felhasználás céljából megküldöm a BME Építészmérnöki Kar Rózsa Ferenc Kollégiumában megnyitott XEROX kiállítással kapcsolatos, bizalmas forrásból származó információnkat az alábbiakban:

„A kiállítás előzsűrizett és hivatalosan engedélyezett, jegyzőkönyvben tételesen rögzített alkotásokat mutat be, amely november 1-ig tart nyitva.
1982. október 19–én este 19.00-kor nyílt a BME Bercsényi kollégiumában a XEROX csoport kiállítása. A megnyitón a vetített diák aláfestő szövegeként magnóról egy beszélgetés hangzott el. Ismerősöm jelen volt a kiállított anyag előzetes zsűrizésein is, ezért fölismerte, hogy a kazettán az előző vasárnapi (okt. 17.) beszélgetés szerepelt.
Galántai György (az egyik kiállító) vette föl a beszélgetését Zsigmond Attilával, a Képzőművészeti Igazgatóság igazgatójával. Galántai kérte, hogy Zsigmond ne utazzék el Balatonalmádiba, a Népművelési Intézet továbbképzésére hétfőn (okt. 18.) reggel, hanem zsűrizze le előtte az anyagot. Zsigmond hosszas beszélgetés után ebbe belement.”

Több forrásból – hivatalos kapcsolattól, társadalmi kapcsolattól, illetve hálózati személytől – származó információink szerint a rendezvény megnyitásán, illetve a kiállítási idő alatt a XEROX-hoz kapcsolódóan ellenséges tevékenység nem volt tapasztalható.

Budapest, 1982. október 29.

Pintér Károly r.alezredes
alosztályvezető

Nytsz.: 2/6-1022.
Készült: 1 pld-ban
1 pld: Cím
NS/Bné

[az olvasó / kutató figyelmébe]