BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-4-b alosztály

SZIGORÚAN TITKOS!

Tárgy: „Kalocsai” fn. tmb.-vel való találkozóról

J E L E N T É S

1982. október 20-án nyilvános helyen találkoztam „Kalocsai” fn. tmb.-vel, aki az alábbiakat mondta el:

„Swierkiewicz Róbert Xerox, „Emberkísérletek” című kiállításának megnyitóját 1982. október 19-én 19 órakor tartották meg a BME. Rózsa Ferenc kollégiumban. A megnyitón mintegy 70–80 személy vett részt. Közülük nagyon sokan olyanok, akik általában minden rendezvények megjelennek.

Azok az anyagok kerültek kiállításra, miket ez év elején a XX. kerületi Múzeumban terveztek bemutatni. Ezt a kiállítást azonban a hivatalos szervek különböző okok miatt nem engedték megnyitni. Főleg a külföldi anyagok kirakását kifogásolták.

A 19-i megnyitón Swierkiewicz több riportot játszott le magnóról. Ezek mindegyike a XX. kerületi kiállítás betiltásával foglalkozott. Felismerhető volt Galántai György és Swierkiewicz Róbert hangja. Ugyanakkor az is kiderült, hogy egyik riportban a XX. kerületi Múzeum igazgatója beszélt. Néhány személy hangját nem tudta azonosítani.”

Értékelés:

„Kalocsai” fn. tmb. operatív szempontból értékes információkat hozott a BME Rózsa Ferenc kollégiumban megtartott Swierkiewicz-kiállítás megnyitásáról.

A megnyitón lejátszott riportok a XX. kerületi kiállítás letiltása dokumentálás céljából készült. A felvételeket Vicsek Ferenc, a Magyar Rádió munkatársa készítette, hogy azt a „168 órá”-ban hozza nyilvánosságra. Ezt azonban a Budapesti Pártbizottság megakadályozta.

Intézkedés:

A letiltott riport engedély nélküli kiadásáról és nyilvános lejátszásáról szóban szignalizáltunk a Magyar Rádió elnökének.

Feladat:

Feladatot a „Festő” fn. bizalmas nyomozásban kapott.

Budapest, 1982. október 20.

Horváth Tibor r.szds.

Nytsz.: 4/5-1047.
K.: 5 pld – III/III-2 Osztály (Kivonat)
- „M” dosszié
- „Festő” do.
- Táj. alo.
- Táj. ti.

[az olvasó / kutató figyelmébe]