BELÜGYMINISZTÉRIUM
SZIGORÚAN TITKOS!
J E L E N T É S
Megbízható adataink szerint a képzőművészeti közéletben egy laza csoportosulás a párt általános, valamint művészeti, kultúrpolitikai elveivel és gyakorlatával szemben aktív ellenséges fellazító tevékenységet folytat. A csoportosulás tagjai – dr. Beke László művészettörténész, Erdély Miklós mérnök, Maurer Dóra grafikus, Galántai György festőművész, Bán András művészettörténész és az általuk számon tartott, „mellőzött” avantgárd művészek – a szocialista művészeti irányvonallal szemben szélsőséges nyugati koncepciót képviselnek.
Politikai és művészi tevékenységüket meghatározó, s követendő példaként tartják a nyugatnémet Josef Beuyst, az anarchista avantgárd törekvések ideológusát, társadalomátalakító „harmadik utas” elképzeléseit, a „társadalmon kívüliséget” és „független művészetet” képviselő alapállását, fellépéseit. Josef Beuyst és más, szélsőséges nyugati divatos irányzatot képviselők politikai és művészi koncepcióját évek óta hirdetik. Produkcióikat, mutatványaikat a „legmodernebb művészi alkotásként” propagálják és szolgaian másolják. Tevékenységük egybeesik az ideológiai diverzió hatásának mélyítésére és kiszélesítésére tett imperialista törekvésekkel.
A laza csoportosulás sajátos területen önálló ellenzékkénti fellépése számos ponton megegyezik az ellenséges-ellenzéki személyek és körök politikai helyzetértékelésével, követelésével. Szervezett akciót folytatnak a párt kultúrpolitikája által kialakított művészeti értékek megváltoztatására. Hangsúlyozzák, a „művészetteremtő folyamat semmilyen kultúrpolitikai megfontolásnak nem rendelhető alá”. A kulturális szervek, intézmények irányító, ellenőrző munkáját feleslegesnek tartják, s követelményként állítják az „intézményrendszer” átalakítását. Egységes fellépésük megteremtése, szervezetté tétele érdekében azon munkálkodnak, hogy hozzájuk hasonló művészi és politikai koncepciót képviselő csoportok alakuljanak.
Ellenőrzés nélküli tevékenységük biztosítása érdekében önálló publikációs lehetőség megteremtéséhez; önálló kisgalériákban és egyéb kiállító helyiségekben kiállításaik folyamatos szervezéséhez jogot formálnak. A kulturális szervek tudta nélkül önálló szervezeteket, szervező irodát, hang- és filmarchívumot hoztak létre, „szaklapot” alapítottak. Megszervezték az információcserét: a külföldi kiállítások propagandáját, ezeken való részvételt, illetve a külföldi művésztársak magyarországi fellépéseit. Előfordult, hogy a hivatalos szervek teljes kizárásával szerveztek magyar kiállítókat külföldi biennálén való részvételre.
Szervezéseikkel az illetékes kulturális szerveknek kényszerhelyzetet teremtenek, s zavarják a Magyar Népköztársaság kulturális kapcsolatait.
Nagy gondot fordítanak a velük egyetértő, tevékenységüket támogató fiatalok megnyerésére, felkészítésére, utánpótlásuk biztosítására. A képzőművészeten kívül a film, fotó, videó területére is kiterjed szervező tevékenységük.
Erőfeszítéseik arra irányulnak, hogy a képzőművészeti közéletben elismerten vezető szerephez jussanak. Az ellenőrzés nélküli tevékenységükhöz évek óta nagyon célratörően és sokoldalúan használják ki a művészeti élet demokratizmusának kiszélesítésére tett erőfeszítéseket, a decentralizáció alakította szervezeti és anyagi lehetőségeket.
Politikai alapállásuk, fellépéseik, akcióik ismertek a hazai ellenséges-ellenzéki személyek és csoportok körében. A csoportosulás tagjai egyetértően és tevőlegesen is támogatják e körök rendszerrel, a párt politikájával szembeni akcióit (pl. tiltakozó nyilatkozatok aláírói, szamizdatszerzők, SZETA akció aktív résztvevői stb.). Az ellenséges-ellenzéki csoportok vezetői messzemenően számításba veszik, hogy kiállításaik, fellépéseik, akcióik jó lehetőséget kínálnak a legális szereplésre, bázisépítésre, kapcsolatok összetartására.
Számon tartják a szocialista országok ellenséges, ellenzéki képzőművész köreit, rendszeresen tájékozódnak helyzetükről, művészi és politikai tevékenységükről.
1.) A csoportosulás tagjainak jelenlegi fellépése az 1960-as években jelentkező underground-mozgalom társadalomellenes tevékenységének folytatása. Dr. Beke László, Erdély Miklós, valamint a kivándorolt Szentjóby Tamás az underground-mozgalom prominens képviselői abszurd ötletekkel tűzdelt happeningeket szerveztek, ellenséges írásokkal „népszerűsítették” és hirdették meg a „független művészetet” és a társadalmon kívüliséget. Illegális kiadványokat készítettek és terjesztettek: egyes példányokat külföldre is kijuttattak.
A közös fellépéseket fémjelezte két „Iparterv”-kiállítás és 1970–74-ig a Balatonboglári Kápolnatárlat.
– Két „Iparterv”-kiállításon a kulturális hagyományokat „felrúgva” a legszélsőségesebb nyugati művészeti irányzatot követő művészeket mutattak be. A kiállítás „sikerét” dr. Beke László így jellemzi: „a legmarkánsabb képzőművészeti esemény volt, arcul csapta a hazai kultúrát”.
– A Balatonboglári Kápolnatárlat több éven át biztosította az underground-mozgalom képviselőinek és kapcsolatainak a politikai kifogás alá eső művek bemutatását, happeningek szervezését, az antiszociális koncepciót képviselő és hirdető Halász Péter vezette lakás-színház fellépéseit. A rendezvényeken részt vettek és esetenként felléptek cseh, NDK, lengyel művészek is. A vendégek között megtalálható volt pl. Poór György, Haraszti Miklós, Eörsi István, Konrád György és mások.
Tevékenységük akadályozására, kapcsolataik bomlasztására 1974-ben az állami szervek korlátozó intézkedéseket tettek. Az intézkedések hatására Szentjóby Tamás kivándorolt, dr. Beke László és Erdély Miklós, valamint kapcsolataik körében bizonyos átrendeződés volt tapasztalható. Tevékenységük átmenetileg önállósodott.
1976 novemberében dr. Beke László s Maurer Dóra a Hatvany Lajos Múzeumban „Expozíció” néven fotókiállítást szerveztek. A nacionalista, hatalomellenes érzelmeket keltő kiállítás megszervezésével céljuk volt, hogy bemérjék a további tevékenységük számára a politikai, kultúrpolitikai mozgástér lehetőségeit, határait. Eörsi István a kiállítást „a rendszerrel szembeni politikai provokáció”-nak minősítette.
1980 januárjában került sor az „Iparterv 1968–80” jubileumi kiállításra, amely az 1968 évi kiállítók rekonstruált anyagait mutatta be. A kiállítás célja az volt, hogy fiatal kapcsolataik előtt népszerűsítsék a korábbi alkotók és szervezők „bátor” vállalkozásait. A szervezésben aktív segítséget nyújtott Rajk László is.
A kiállítás magyar és angol nyelvű katalógusában sokoldalúan igyekeztek bizonyítani, hogy ők a „modern magyar művészet legjelentősebb alkotói”, a nagynevű magyar avantgárd elődök politikai és művészi hagyományainak letéteményesei, Kelet és Nyugat között a híd szerepét vállaló Európai Iskola utódai. De mindezt a hivatalos művészetpolitika nem akarja tudomásul venni.
Pontos munkamegosztással – dr. Beke László háttérirányításával – szervezeti kereteket alakítottak ki. A kulturális szervek engedélye nélkül – magánlakásban – hozták létre és működtetik a MAGYAR AVANTGÁRD MŰVÉSZETI MÚZEUM-ot és az ART POOL ARCHÍVUM-ot.
– A Magyar Avantgárd Művészeti Múzeumban Bán András, az általa keménynek tartott, hivatalosan el nem ismert vagy elutasított művészetírói, filozófiai írásokat, képző- és iparművészeti terveket, alkotásokat, pályázatra érkezett, de a zsűri által kiállításra alkalmatlannak tartott anyagokat, külföldi kiállításokról diákat, fotóanyagokat, katalógusokat gyűjti és folyamatosan archiválja.
A MAMM első és az egyik legfontosabb akciója – amelyet Könczöl Csaba és Bán András dolgozott ki – a „Realizmus” körkérdés volt. A 11 kérdés válaszaival bizonyítani kívánták, hogy a realizmus, a szocialista realizmus „politikai, kultúrpolitikai kitaláció”, a művészeti értékek minősítésére használhatatlan. Az a véleményük, hogy a párt kultúrpolitikai elveinek és gyakorlatának ez a legérzékenyebb pontja, ezt kell támadni. Az összeállított anyag – a hivatalos szervek tudta nélkül – az Új Szimpóziumnál vár kiadásra.
Legfrissebb adataink szerint Bán András a sárospataki múzeumot és a Magyar Avantgárd Művészeti Múzeumot „összeolvasztotta”, és külföldi személyek számára meghirdette.
– Az Art Pool Archívum-ban Galántai György az „avantgárd művészek” legszélsőségesebb hazai és nemzetközi képviselőinek anyagait gyűjti, tevékenységüket, fellépéseiket különböző propagandakiadványokon keresztül népszerűsíti. Napjainkig számos akció propagandáját szervezte meg. Bélyegtervek és más „művészi alkotások”, valamint hang- és filmarchívum számára anyagok gyűjtését propagálja, illetve „kiadás”-ra s terjesztés céljára előkészíti.
Eddig kb. 4–5000 külföldi személlyel, illetve szervezettel vette fel a kapcsolatot. A felhívásokra külföldről nagy mennyiségű anyag érkezik. A küldemények jelentős része ellenséges tartalmú, obszcén és politikai kifogás alá eső művek, alkotások, újságkivágások, bélyegek, tervek. Az Art Pool Archívumban eddig összegyűjtött anyagok első kiállítására az újpesti Mini Galériában került sor.
2.) A magángalériák lehetőségéről közzétett miniszteri nyilatkozat után a csoportosulás tagjai az elsők között nyújtották be igényüket a Művészeti Alaphoz. A magángalériák létesítése részükről azt a célt szolgálja, hogy zavartalan, ellenőrzés nélküli helyeket biztosítsanak, ahol a párt kultúrpolitikájával szembeni akcióikat szervezhetik. (Pl. Galántai György mintegy 30 fős „magánalapon összejáró társaság” számára tartja fontosnak a magángaléria létesítését.)
A magángaléria engedélyezésével biztosítani tudnák a Magyar Avantgárd Művészeti Múzeum és az Art Pool Archívum legalizálását is.
A SZETA vezetői „pénzszerző tevékenységükhöz” nagyon sokat remélnek a magángalériák hivatalos engedélyezésétől, s a képzőművészetek további támogató tevékenységétől.
3.) Nagy gondot fordítanak tevékenységüket folytató, tehetséges fiatalok kiválasztására, megnyerésére, aktivizálására. Már a képzőművészeti középiskolában lehetőségük van fiatalok kiválasztására, fejlődésük figyelemmel kísérésére és „művészetük” felé orientálására. A Képző- és Iparművészeti Főiskolákon kialakult bázisaik vannak. A fiatalok hazai és külföldi kiállításokon való részvételét szervezik, menedzselik. Katalógusokban „művészetüket” népszerűsítő írásokat jelentetnek meg, kiállításaikat megnyitják (pl. a Dokumentum I., II., III., Szirtes János és Vető János kiállítása stb.), tanácsokkal látják el őket. A csoportosulás tagjainak kiállításaira, előadásaira s egyéb rendezvényeire rendszeresen meghívják őket.
4.) Fontos céljuk egységes fellépésük elismertetése, kiállításaiknak folyamatos nyilvánosság szervezése és biztosítása. Ezzel „hiányt pótolnak”, mivel – szerintük – a hazai művészetpolitika képtelen megadni a művészet „leginkább figyelemreméltónak tartott ágainak” azt a nyilvánosságot, amelyet megérdemelnének. A kiállítások szervezésének mottója: „botrány legyen belőle”.
Jelentős kiegészítőnek tartják a kiállításokkal egy időben rendezett happeningeket, performance akciókat (amelyben a „művész” általában a saját testét, illetve személyiségét használja kifejezési eszközként), s ezeket népszerűsítő videovetítéseket, a közönséget politikai aktivitásra buzdító előadásokat. Az akciók szerepét abban látják, hogy ezek könnyebben ölthetik a politikai demonstráció formáját.
A rendszeres kiállítások mellett – az „életmű” és az „emlékkiállítások” szervezésére különös gondot fordítanak. E kiállítások szervezésével kívánják biztosítani, hogy a korábban ellenséges tartalma miatt betiltott, hivatalosan el nem ismert „művészeti ágnak” hangot és nyilvánosságot adjanak (pl. Altorjai Sándor Zichy Kastélyban rendezett kiállítása és a Magyar Nemzeti Galériába tervezett Hajas Tibor kiállítás.)
Esetenként a művészeti értékeket nem képviselő alkotásaik, akcióik – itthon és külföldön – rontják művészeink tekintélyét, hírnevét. (Pl. a Gent-i Modern Múzeumban „Hat magyar művész” kiállítása, valamint Galántai György Francia Intézetben rendezett kiállítása.)
5.) Budapest és az ország több városában: ifjúsági, művelődési házakban, klubokban, egyetemi kollégiumokban kisgalériákban, múzeumokban és egyéb kiállító helyiségekben széles lehetőségekkel rendelkeznek. Arra törekszenek, hogy a fellépési lehetőségeket messzemenően kihasználva „megtelepedhessenek”, vagy a háttérből elvi és gyakorlati irányítókká váljanak. Minél meghökkentőbb kiállításokat szervezhessenek, a tűrt és esetenként ellenséges művek ellenőrzés nélküli bemutatása biztosított legyen. A kiállításra szánt anyagokat többségében maguk zsűrizik, manipulálnak, s félrevezetik a kiállító szerv vezetőjét. Amennyiben ellenőrzést tapasztalnak illetékes személyek kifogásait visszautasítják.
A Fiatal Művészek Klubja társadalmi vezetőségi tagjaként Bán András évekig olyan külföldi művészek munkáinak bemutatását szervezte, akiknek „művészete” hazánkban nem élvez támogatást. A meghívásoknál kihangsúlyozta, hogy a klub az egyetlen hely Magyarországon, ahol minden hivatalosan procedúra nélkül kiállíthatják munkáikat. Nyílt titok volt, hogy a zsűri arra szolgált, hogy a hivatalos szervek előtt fedezze a kiállításokat. Ugyanakkor jogot formáltak, hogy a „fal” zsűrizéssel anyagaikat az ország minden kiállító szerve elfogadja. A Fiatal Művészek Klubja bezárása óta magánlakáson szervezték meg Laky György amerikai állampolgár kiállítását és a „barátaikkal” való találkozást.
A Fiatal Művészek Klubja fedéssel hirdették meg a „Portrék” c. kiállítását, valamint Bán András és Lugosi László által létrehozott új fotós szaklapot „Fényképészeti Lap” címmel, amelyet szamizdat-irodalomként forgalmaznak. A lap „kiadásának” célja, hogy a fotóval foglalkozó fiatalok megismerték egymást és munkáikat.
A hazai és külföldi művésztársak „művészetének” és tevékenységének népszerűsítésére aktívan kihasználták a Magyar Rádió, a Magyar Televízió művészeti és ismeretterjesztő műsorait, a Művészet, a Mozgó Világ, az Élet és Irodalom, a Látóhatár c. lapok hasábjait.
Figyelemreméltó, hogy tevékenységük népszerűsítésére, hivatalos elfogadtatására szinte egy időben – 1980 októberében – különböző fórumokon jelentek meg írások, illetve hangzottak el értékelések további taktikai elképzeléseiket is megfogalmazva.
(Pl. a Mozgó Világ 10. számában jelent meg Beke tollából „Performance és Hajas Tibor” című írás; a Művészet c. folyóirat „Dátumok a magyar avantgárd művészet történetéből 1966–1979”-ig címmel összeállítást közölt fellépéseik és kiállításaik jelentősebb állomásai”-ról; A múlt év szeptember végén, október elején a Képzőművészeti Világhét alkalmából rendezett 3 napos elméleti konferencián dr. Beke László közel 300 résztvevő előtt beszámolt programjaik gyakorlati megvalósulásáról, további feladataikról. Hegyi Lóránd fogalmazta meg követendő taktikájukat: a kultúrpolitika gyakorlatában a „senki földjén” kell a továbblépés lehetőségét alakítani, folytatni.)
6.) A párizsi Magyar Műhely a csoportosulás tagjainak az 1960-as évek óta folytatott tevékenységét Kassák-díj odaítélésével erősíti. Kassák-díjat kapott: Szentjóby Tamás, dr. Beke László, Erdély Miklós, Jovanovics György, Haraszti István.
A csoportosulás tevékenységét magabiztossá teszi az is, hogy egyes tagjai a Magyar Műhely évente megrendezésre kerülő ülésén, esetenként a kiutazó hivatalos kulturális delegáció tagjaként vesz részt dr. Beke László, Erdély Miklós.
A Magyar Műhely vezetői 1980 márciusában a hazai és külföldi „műhelyesek” számára a Kulturális Kapcsolatok Intézetén keresztül kiállítást kívántak szervezni. Ez a terv lényegében annak az erőfeszítésnek része, amelyet dr. Beke László és Maurer Dóra „művészetük” hivatalos elismertetése érdekében folytat.
7.) A Magyar Avantgárd Művészeti Múzeum, az Art Pool Archívum, a magyar „avantgárd művészek” nemzetközi nyilvántartásba vételét és propagandáját is megszervezték a Flas Art által kiadott „Art Diary” elnevezésű nemzetközi almanachban. Az „Art Diary”-ban megjelent névsort dr. Beke László és Galántai György bocsátotta a Flas Art képviselőjének rendelkezésére.
8.) Az ellenőrző munka, valamint a különböző szintű objektumok vezetőivel folytatott beszélgetéseink alapján tapasztalataink a következők:
– a csoportosulás tagjai által képviselt kiállítási koncepció, az előadások, akciók tartalmi megítélésében nincs egységesen kialakított, minden szinten ismert és elfogadott értékrend,
– az egységes megítélést nehezíti, hogy az elmúlt években kiállításaik, tevékenységük elenyésző számban kapott kritikát,
– „művészetük” hivatalos kritikai agyonhallgatásával egyenes arányban nőtt szervező tevékenységük; nagyon határozott lépéseket tettek a minél szélesebb lehetőségek kialakítására,
– kihasználták a decentralizáció fehér foltjait;
a tanácsi szerveknél még ma sem tudatosodott, hogy valójában ők a felelős gazdái a kiállítások zavartalan lebonyolításának, csak akkor figyelnek oda, ha valamilyen probléma tudomásukra jut;
a politikai és szakmai felkészületlenség is kísérő jelensége és oka annak, hogy „leadják” vagy elmulasztják feladataikat;
a hivatalos zsűri munkáját nem egy esetben a budapesti „művész” magabiztos fellépése hiúsítja meg;
a szakmai és politikai kifogásokat sok esetben csak a felsőbb szervek utasítására vagy a BM szervek észrevételeire hivatkozással közlik a kiállítóval; nem vállalják a felelősséget, nem akarnak „ütközni”,
– a hivatalos szervek által előírt működési normák betartásánál következetlenség és bátortalanság volt tapasztalható.
Budapest, 1981. szeptember „ ”