[english]
Nádfedeles parasztházának egykori pajtájából alakította ki kereskedelmi célú galériáját Török László fotográfus Salföldön, aki a Pajta Galéria és az első kiállítás 1991. június 21-i ünnepélyes megnyitására Galántai Györgyöt kérte fel. A kiállítás címe THE WALL, alcíme DENVER-2. A cím emlékeztet a tavaszi Colorado állambeli Denverben rendezett kelet-európai fotósok kiállítására, ahol az itt kiállító magyar fotográfusok is szerepeltek munkáikkal. (többek között: Tímár Péter, Török László, Fejér Ernő, Balla András, Vető János, Vécsy Attila, Halas István, Tóth György, Kerekes Gábor, Szerencsés János, Szilágyi Lenke stb.)
A kiállítás anyaga alkalmilag kibővült Galántai György nyugat-berlini „Lábközi terek” című színes fénymásolat-sorozatával és a megnyitóhoz kapcsolódóan a „Lábközi hangok” c. krómacél hangszobrával. (Ezeknek a műveknek ez az első magyarországi bemutatója. Korábban először 1989-ben a nyugat-berlini DAAD Galériában voltak kiállítva. Majd júliusban a Kapolcsi Napok programjában, mint a Pajta Galéria vendégkiállítása az Újkapolcs Galéria próbakiállításaként - Galántai György házának kiállítóterében - a kreatív improvizáció, a metaszintű kommunikáció és a reflexív élvezet eszközévé váltak.)
A Pajta Galéria megnyitásának időpontja véletlenül egybeesett Galántai György ötvenedik születésnapjával, erről a kiállítási meghívó egy Erik Satie idézettel emlékezett meg: "amikor 20 éves voltam azt mondták: majd 50 évesen máshogyan fogom gondolni. Most 50 éves vagyok és mégsem gondolom máshogy." A hang-esemény pedig tisztelettel Erik Satie-ről emlékezett meg.
Ez a véletleneket is felhasználó folytonos kontextuskeresés és -építés olyan, mint például a régi evangelizáló technika a vallási misszióban: a kontextualizáció és inkulturáció, a történetírás technikájának tükörképe.
Több jó okot is találtam arra, hogy elvállaljam ennek az új galériának a megnyitását. Az első a szabadság: szabad szabadon galériákat csinálni bárhol az országban. Független elképzeléseinket kipróbálni. Nincs már központi zsűri, kultúrpolitika. Így a művészek szabadon választhatnak galériát és a galériák művészeket. Valószínűnek tartom, hogy a galériák, de a művészek nagy része is inkább a gyorsan eladható művészetet fogja választani, pedig hosszú távon nem ők lesznek a leggazdagabbak, hanem azok akik mernek kockáztatni.
Lassan második éve, hogy hazatértem a volt Nyugat-Berlinből, ahol DAAD ösztöndíjas voltam, és itthon senkit sem érdekelt, hogy ott mit is csináltam. Török László, e galéria létrehozója volt az első, aki kérte: mutassam be berlini munkáimat.
Ezért vagyok itt.
A Pajta Galéria karakterét nyilvánvalóan a fotó fogja meghatározni, mivel a galérista fotográfus, de ez a „fényképészet” körülbelül olyan tág értelmű, mint ahogyan én a „képzőművészetet” értelmezem, vagyis a művészet régi dobozai kiürültek, és egy új egyetemes kultúra felé tartunk. Ehhez bizonyíték itt a denveri kiállítási anyag és az én megnyitóm, de ehhez még pár további mondatot is kell mondanom.
1968-ban kaptam egy „üzenetet” az amorf formák geometriájáról. Ez elég képtelenül hangzik, és úgy tűnik, hogy a geometriának valami egészen más értelmezéséről lessz szó. Mindenesetre azóta töröm a fejem ezen, és azóta folytatok kutatásokat a művészet és „geometria” határain.
A „Nyugatberlinsziget” adott egy ötletet számomra az „egyembersziget”, vagyis az ember személyes terének megformálására, a magány, az elszigeteltség és egyben a sokszerűség kifejezésére.
Ahogy a tenyérvonalakban minden meg van írva, ahogyan a szemből diagnosztizálni lehet – és sorolhatnánk az ember-világegyetem részeit – , minden részben benne van az egész.
A „Lábközi terek” pillanatképei (a német manökenek beállásait felhasználva) nem nyújtanak sem prognosztikai, sem diagnosztikai lehetőségeket. Viszont, konkrét megjelenésükben, létjelekként vagy modulként való felfogásuk által, eddig ismeretlen, mégis ismerős kompozíciókká alakulhatnak. Az elemek kompozícióvá alakításában elválaszthatatlanul fonódik össze a logika és az emóció. Hol az egyik, hol a másik élvez előnyt. A kompozíció megjelenése egyszerre sík- és térbeli.
A formák: személyiségkarakterek - egymással kapcsolatba hozva végtelen sok kompozíció létrehozására alkalmasak. Természetesen végtelen sok kompozícióra nincs szükségünk, viszont megvan a szabadságunk arra, hogy belső igényeink szerint kiválasszunk párat, amitől jól érezhetjük magunkat.
A képi megjelenítésnek, mint tudjuk, nincs hangja, én azonban a „formák hangjára” is kíváncsi voltam, ezért kiválasztottam párat, és krómacél lemezből kivágva tárggyá alakítottam. Az így kapott „preparált hangszert” különböző eszközökkel és különböző szisztémák szerint szólaltathatjuk meg, melynek a következménye valamiféle „zene” lesz. Én, a saját előadásomhoz (melyben konkrét hanghatásokra törekszem) a „szobor” készítésekor használt eszközöket (salakoló kalapács, reszelők, fűrészlap, drótkefe, ecset, bőrkesztyű) használom.
Ellenpontként, velem egyidőben, ugyanezen a tárgyon fiam Galántai Zsolt fog zenélni, aki hivatásos zenész.
A produkció kimenetele bizonytalan, de kérem, fogadják szeretettel.
Elhangzott a salföldi Pajta Galéria megnyitóján, 1991. június 21-én.