J E L E N T É S
Január 22-én, szerdán este 20 óra után került sor az „Örley István Kör” újabb összejövetelére. A Kör tagjainak egy része hetente rendszeresen találkozik, általában szerda estenként 20–21 órai kezdettel; a találkozók, beszélgetések éjfélig szoktak elhúzódni. Mint korábban már ismeretessé vált, a Kört főként 20–30 év körüli írók, költők, fordítók, esszéisták alkotják. Az Örley István Kör egy korábban már létező, a „Lélegzet” antológia és Lélegzet előadóestek körül szerveződő, laza csoportosulás utódjaként az elmúlt évben jött létre, és a Magyar Írók Szövetsége hallgatólagos elismerését élvezi.
Az összejövetelre ezúttal az V. ker. Petőfi Sándor utcai CORSO vendéglő egyik termében került sor. Ott volt Tábor Ádám és Györe Balázs, akik az Örley Kör irányadó, vezető személyiségeinek számítanak. Megjelent Szkárosi Endre, Kukorelly Endre, Tábor Eszter, Legéndi Péter, Rácz Péter és a Kör még mintegy 8–10 tagja. Egyes személyek, így Miklóssy Endre csak rövid időre voltak a helyszínen, és távoztak. Vendégként, a Kör tagjain kívül ott volt Galántai György, továbbá két külföldi is, akik egymástól teljesen függetlenül, más és más személy meghívására jelentek meg. Az egyik romániai, magyar nemzetiségű, körülbelül 45 éves asszony volt, aki valószínűleg író vagy tanárnő, és tolmácsként is dolgozik. A másik Bálint István (jelenlegi nevén Stephan Balint) amerikai állampolgár, az 1960-as és 1970-es években Budapesten működő Halász Péter-féle színházi csoport volt vezetője, aki 1976-ban az Egyesült Államokba vándorolt ki. A romániai vendég 21 órától mintegy 40–50 percig volt jelen, Bálint pedig 22 óra után érkezett, és az összejövetel végén, 23 óra után néhány perccel távozott.
Az összejövetelen rendkívül sokféle téma került napirendre. A beszélgetés – a korábbi szokásoknak megfelelően – nem formális, és nem hallgat mindenki oda egy beszélőre, hanem a megjelent 10–20 személy különféle asztaloknál helyezkedik el, és kisebb csoportokra tagolódik. Néha a Kör egyes tagjai átmennek egyik beszélgető csoportból a másikba, és elmondanak érdekesebb híreket, de a jellemző nem ez, hanem a széttagoltság. Így könnyen előfordulhat, hogy azok, akik az egyik kisebb társaságba kerültek, nem is tudnak olyan dolgokról, amelyeket a másik asztalnál vitattak meg. Távozáskor is szétszakadozott a tagság, néhányan az Egyetem Eszpresszóba mentek, a többség azonban 2–3 fős csoportokban hazaindult a város különböző pontjai felé.
Megjegyzendő, hogy a CORSO vendéglő személyzete érzékelhetően igen nehezen viseli el a „fiatal írók” jelenlétét. A kevés pénzzel rendelkező Örley Kör-tagok alig rendelnek a pincérektől, komoly hasznot nem hoznak. Azt viszont a személyzet láthatóan nem tekinti feladatának, hogy az anyagi haszontól függetlenül irodalmi asztaltársaságoknak adjon helyet. A záróra előtt a fizetéskor néhány pincér és az írók között veszekedés alakult ki, mert a pincérek számítása szerint néhány kihozott és elfogyasztott kávét, ill. üdítőt senki sem akart kifizetni. Végül összeadták a pénzt, de a pincérek továbbra is ellenségesen, durván léptek fel, amit a Kör tagjai különösebb panasz nélkül, unottak viseltek el.
Györe Balázs a közelmúltban Romániában egy írókonferencián járt. Ez volt az összejövetel egyik fő beszédtémája, ugyanis közkézen forgott a Dobrogea (Dobrudzsa) megyében kiadott megyei irodalmi, kulturális és politikai lap, a TOMIS 1985. évi 10. száma (október). A lap Constantában lát napvilágot, kb. 20 éve jelenik meg, formátumában és a cikkek témáját illetően az Élet és Irodalomhoz hasonlítható, de nem országos, hanem helyi lap. Ebben a számában kb. harmadoldalas cikk jelent meg erről a magyar–román összejövetelről, amelyet „Az írók a nyelv alkotói és megőrzői” címmel rendeztek Romániában. Ezen Györe Balázs és Garaczi László részt vett. A cikk közli hozzászólásaik egyenként 8–10 soros, tömör kivonatát. Ezeket a román szövegeket a romániai magyar hölgy, aki ezen a konferencián tolmácskodott a magyar résztvevők mellett, lefordította magyarra. Györe azt állapította meg, hogy bár a tömörítések helyenként leegyszerűsítőek és önkényesek, a román viszonyokhoz képest a hozzászólásokat viszonylag hűen tükrözik. Györe hozzászólásából például bekerült az újságba az, hogy a magyar irodalmi életben különböző fiatal írói csoportosulások léteznek. Miklóssy, aki ezen az estén igen agresszívan, kötekedően viselkedett (lehetséges, hogy többet ivott megelőzően, mint amennyit bír, bár a helyszínen nem rendelt alkoholt), különböző gúnyos megjegyzéseket tett Ceausescu személyére és rendszerére, a román irodalmi életre és magára az újságra. Különösen szapulta a lapban lévő több száz soros ipari reklám-mellékletet, ami egy helyi olajipari kombinát termelését „reklámozza”, valamint a lap igen gyakori utalásait Ceausescura mint a román nép vezérére. Az egyik oldal kizárólag Ceausescu „forradalmi és lángeszű gondolataival” foglalkozott. A romániai vendég elmondta, hogy a konferencián számos román író vett részt, és volt néhány (név szerint meg nem említett) magyar nemzetiségű romániai író is, azonban a program mindössze néhány óráig tartott, mert a vita során a román résztvevők fokozatosan távoztak. A magyar nemzetiségű román résztvevők hozzászólásait a cikk nem közli, nevüket sem említi, és semmilyen formában nem utal a nemzetiségi kérdésre, noha ezt állítólag a konferencián a magyar résztvevők óvatosan szóba hozták.
Galántai azért jelent meg az összejövetelen, mert az előző 1–2 napban készült el az „ART POOL LETTER” (azaz Művészeti Gyűjtemény Levelek) vagy „Aktuális Levél” kiadványsorozatának legújabb, tizedik száma. Ez az anyag visszatekintő jellegű, foglalkozik számos olyan személy korábbi művészeti tevékenységével is, aki ma az Örley Kör tagjai vagy azok közeli ismerősei. A tizedik szám a korábbiakhoz képest kétszeres nagyságban (körülbelül 30x20 cm) és a tényleges szöveg és képterjedelem szempontjából is bővebben jelent meg. Ára 100 forint, de azoknak, akik a számban anyaggal szerepelnek, Galántai hajlandó volt kivételképpen tiszteletpéldányokat adni (nem mindenkinek). Több példányt pénzért is el tudott adni; összesen körülbelül 10–12 találhatott a helyszínen gazdára. Galántainak ez az illegális sokszorosítványa már korábban is szóba került, megjelenését jóval előbbre tervezték. Tábor Ádám január első napjaiban már jelezte ismerősömnek, hogy Galántai valamilyen új anyagot fog megjelentetni, és ebben az ügyben ő január 11-én délután meglátogatja Galántait Frankel Leó úti lakásán. Kérte ismerősömet, hogy ezen a délutánon hívja fel őket Galántai telefonszámán, és feltételesen az is felmerült, hogy ismerősöm később ugyancsak látogatást tenne a helyszínen. Január 11-én azonban a Galántainál tartózkodó Tábor Ádám (jelen volt Klaniczay Júlia is) telefonon azt közölte, hogy a várt anyag még nem készült el, és csak később fog megjelenni. (Arról, hogy ez az A–L sorozatban lesz, nem esett szó.)
Az anyag külseje, nagysága, borítója ugyan jelentősen eltér a korábbiaktól, de a gépírás, a betűk alakja arra enged következtetni, hogy ugyanott írták le a cikkeket, ahol az A–L előző számait készítették. Ebből nem következik, hogy a másolás (xerox) is ugyanott készült.
Az Örley Kör összejövetelén ugyanilyen jelentős érdeklődést váltott ki egy másik, sokkal terjedelmesebb kiadvány is, amelyből csak 1 vagy 2 példány volt a jelenlévőknél. Ennek címe „TARTÓSHULLÁM”, de belső címlapján kiderül, hogy a „Cápa” sorozatnak is részbeni folytatása. Az anyag az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán készült, félig vagy talán teljesen engedélyezett (legális) úton, három szerkesztő feltüntetésével, akik közül nyilvánvalóan Beke László volt a valódi szerkesztő, a többiek csak formálisan kerültek be. A „TARTÓSHULLÁM” cím arra utal, hogy a neoavantgárd művészet „új hulláma” (legalábbis Beke szerint) elhúzódott, és ma is folyamatosan tart. A kiadvány szerkesztésében és tematikájában nagyon hasonlít Galántai sokszorosítványaihoz, bár nem kizárólag képzőművészeti jellegű. Ebben is sok visszatekintő írás kapott helyet. Van benne néhány lapnyi szöveg Molnár Gergelytől, a Nyugatra távozott írótól, a magyar „punk” zene és művészet egyik legkorábbi kezdeményezőjétől és Najmányi Lászlótól is, aki jelenleg szintén Nyugaton él. Ezek régi (kb. 10–14 éves) archív írások, amelyeket most elővettek és mint újat mutatnak be. A „TARTÓSHULLÁM” állítólag a BTK Pesti Barnabás utcai épületének I. emeletén, a Művészettörténet Tanszéken szerezhető be 100 Ft-ért. (Az anyag Galántai füzeténél jóval olcsóbb, hiszen legalább hatszor annyi írást tartalmaz – kb. 250 oldalas).
Ismerősöm kb. fél órára bekapcsolódott abba a beszélgetésbe is, amely Stephan Balint (Bálint István) megjelenése után Tábor és Legéndi részvételével alakult ki. Később Galántai György is odajött. Bálint nem először jár emigrálása óta Magyarországon, édesapja (Bálint Endre festőművész) súlyos betegsége miatt három-négy vagy több alkalommal is hazalátogatott. A beszélgetés egy részéből kiderült, hogy jelenleg néhány napra jött, és alighanem január 27-én, hétfőn repül vissza New Yorkba, de valószínűleg 1985 év nyarán is volt Budapesten. Bálint nem tartott amerikai tevékenységéről részletes „beszámolót”, hanem csupán az érdeklődő kérdésekre válaszolt, azokra is rendkívül szűkszavúan. A 70-es évekhez képest rendkívül törődöttnek, fáradtnak és idősnek látszott (jelenleg kb. 40–45 éves, de korábban sokkal fiatalosabb és energikusabb volt). Ebben valószínűleg apja betegsége is közrejátszik, ami végigkísérte legutóbbi budapesti látogatásait. Bálint jelenleg is próbálkozik, avantgárd színházi kísérletekkel. Csoportjában, amely továbbviszi a SQUAT elnevezést, Halász Péter ma már egyáltalán nem vesz részt. Legutóbb nem csoportosan (ami a SQUAT korábbi darabjaira kivétel nélkül jellemző volt), hanem egyénileg írt egy új darabot „Dreamland Burns” (Álomország lángol) címmel. Ezt 1985-ben mutatták be, eddig az Egyesült Államokban és Európában 15–20 előadást tartottak belőle. A csoportban színészként ma már főként amerikai állampolgárok, köztük New York-i négerek szerepelnek. Bálint szavaiból kitűnt, hogy komolyabb hírnevet és anyagi sikert az Egyesült Államokban mind ez ideig nem tudtak elérni. Halász például rendkívül szűkös anyagi körülmények között él, öccse, Halász András pedig – aki szintén New Yorkban van – kifejezetten nyomorog, egy menhelyszerű épületben húzza meg magát, és festészettel próbálkozik. Különös módon az amerikai illetőségű együttesnek a legutóbbi 2–3 évben is elsősorban a nyugat-európai meghívások jelentették a megélhetést és a fellépési lehetőséget. Különböző fesztiválokon léptek fel, Bálint szerint legutóbb Münchenben, Frankfurtban, továbbá Olaszországban, Hollandiában és Belgiumban. Bálint semmiféle komolyabb érdeklődést nem mutatott a hazai helyzet és az Örley Kör iránt. Galntai kiadványából sem akart vásárolni, a fiatalabb jelenlévőkkel pedig szóba sem állt.
Röviden felmerült Molnár Gergely és Najmányi László személye is. Molnár hosszabb ideje Kanadában él, de nemrég állítólag az Egyesült Államokba jött át. Najmányi László, aki Molnárnál valószínűleg jóval később települt le Kanadában, Bálint szerint éveken át egy lakásban lakott Molnár Gergellyel, és mindazokat a „punk” kísérleteket, művészeti próbálkozásokat majmolta, utánozta, amelyek Molnárnak eszébe jutottak. (Az 1970-es évek elején Budapesten éppen fordított volt a helyzet, Molnár Gergely nagyon sokat tanult Najmányitól mint képzőművésztől és színházi rendezőtől.) Najmányi a közelmúltban véglegesen New Yorkban telepedett le, de Bálinttal rendkívül ritkán (4–5 hónapban egyszer) találkoznak csupán. Bálint ingerülten nyilatkozott Najmányiról, mint mondta: „Najmányi őrült s őrült dolgokat csinál”, jobb távol tartani magát tőle. Nem világos, hogy Molnár Gergely és Najmányi miből tartja fenn magát, valószínűleg mindössze a munkanélküli segélyre és egyéb támogatásokra támaszkodhatnak.
Budapest, 1986. január 28.
Pécsi Zoltán
Nyszt: 4/5-92/86.
K.: 5 pld „M” do.
„Festő” do.
Tájvonal
BM.III/III-B.
BM.III/III-5 osztály